Hogy a karácsony egyike keresztény ünnepeinknek, talán senki számára nem újság. Így nyilván az sem, hogy a keresztény világ ilyenkor Jézus Krisztus születését ünnepeli. A nem hívők a szeretet ünnepeként tartják. |
Honnan származik a karácsony szó? |
A karácsony latin neve – Natalis Domini, azaz „Az Úr születése” – a keresztény ünnepre utal, míg a magyar karácsony szó vagy a szintén latin incarnatio (megtestesülés) szóból ered, vagy a legősibb szláv jövevényszavaink egyikeként a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenévből. Érdekesség, hogy rajtunk kívül a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok is ezzel a szóval jelölik az ünnepet. |
Mikor van karácsony? |
A nyugati kereszténység december 25-én, míg a Juliánus-naptárt használó keleti keresztény egyház január 7-én tartja. Aki hallotta már a „két karácsony” kifejezést, talán nem meglepődik meg, hogy ez sem véletlen: minthogy az evangéliumok nem adtak kellő támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, az ünnepet egy ideig többféle időponthoz is kötötték. Az úgynevezett "nagykarácsony" december 25., míg a "kiskarácsony" újév napja, január 1. volt. Sőt, évszázadokon át január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. |
Január 6. vízkereszt vagy ortodox karácsony? |
Az attól függ, honnan nézzük. A nyugati kereszténység számára a karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át egyértelműen december 25-re. Az ortodox keresztények csupán azért tartják január 7-én, mert az általuk használt Julianus-naptár 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest. A római katolikus egyház január 6-án már vízkeresztet ünnepeli, azaz a napkeleti bölcsek látogatását a kis Jézusnál. Ezt az ünnepet az ortodox keresztények január 19-én tartják. Forrás: MTI |