Tisztelt Partnereink, Kedves Hallgatóink, Érdeklődőink
Március 11-én Magyarország kormánya vészhelyzetet hirdetett az ország teljes területére a koronavírus miatt, aminek alapján betiltják a 100 fős beltéri és 500 fős kültéri rendezvényeket. Március 13-án pedig az oktatási intézmények bezárását is elrendelte.
A kormány által kihirdetett intézkedések és szigorítások a DEKRA Akademie Kft. tanfolyamait és vizsgáit is érintik, de mindannyiunk biztonságát és egészségét szolgálják.
A DEKRA Akademie Kft. alapos mérlegelés után, betartva a kormány rendelkezéseit, úgy döntött, hogy a már futó tanfolyamaink oktatási alkalmait és a meghirdetett vizsgákat a vírushelyzet elmúltáig, határozatlan ideig szünetelteti.
Az oktatások nem lesznek megtartva, ezért kérünk minden hallgatónkat, hogy a kiadott órarendekben szereplő oktatási időpontokban ne jelenjenek meg a helyszínen.
Fontos kiemelni, hogy a tanfolyamok nem törlődnek, csak halasztódnak. Amint a koronavírus miatt kialakult kormányzati vészhelyzet elmúlik, és a hivatalos szervek feloldják a tilalmat a rendezvények és tanfolyamok vonatkozásában, oktatásaink a megszokott módon fognak folytatódni, az elmaradt vizsgák pedig pótolva lesznek.
Hallgatóinkat és Partnereinket folyamatosan fogjuk tájékoztatni a változásokról, és amint a kormányzati vészhelyzetet visszavonják, mindenki számára el fogjuk küldeni az aktuális órarendet, és az új vizsgaidőpontokat.
Bármilyen kérdés felmerül, keressenek minket bizalommal Szolgáltató Központjaink elérhetőségének bármelyikén, vagy kísérjék figyelemmel Facebook oldalunkat.
Üdvözlettel,
DEKRA Akademie Kft.