Az Európai Bizottság által támogatott egyhetes tréning keretében a változó munkahelyi környezetben végzett munkához szükséges képességek és készségek kerültek nagyító alá. A téma aktualitását az a világszerte megfigyelhető igény adta, hogy az alkalmazottak nem csak a szokásos, kötött munkaidőben és meghatározott munkahelyen, de azon kívül is el tudják látni feladataikat. |
Bár szinte általános, hogy az otthon végzett munkát a munkaadók kevésbé tartják magas színvonalúnak, s ennek megfelelően kevésbé is díjazzák, a jövő mégis a digitális munkahelyeké. A modern világban többé nem szabadna, hogy számítson, ki hol van az adott időben, és mikor kedz neki egy-egy feladatnak. |
A trénig hét résztvevői a digitális/távoli munkahelyek világába kalandozhattak el, s válhattak az ehhez szükséges munkamódszerek szakértőivé, hogy hazatérve azután továbbadhassák a témában megszerzett tudást. |
Az ötnapos program keretében megismerhették a digitális munkahelyek működtetéséhez szükséges munkaadói és munkavállalói képességeket és kompetenciákat; e speciális munkahelyek mellett szóló érveket és az ellenük szóló ellenérveket; a digitális munkafolyamatok törvényszerűségeit; valamint hogy milyen szempontok alapján lehet a távolból dolgozók készségeit és képességeit értékelni és minősíteni. |
A tananyag a partnerkonzorcium (MOOCs by the Hellenic Open University and Telefonica) által kidolgozott metodikára épült. A tréning előadásokból és laborgyakorlatokból állt, melyeket számos Skype-interjú egészített ki, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt a szakma szakértőit és aktív gyakorlóit kérdezni. |
A DEKRA maga is fontosnak tartja a digitális munkahelyek előretörését: a vállalatot négy munkavállaló is képviselte a tréningen, köztük a magyarországi DEKRA Akademie egy munkatársa is. Az egyhetes programnak az olaszországi Campobasso városában a szervező A.RE.S. cég irodaháza adott méltó otthont. |