A 2020/21-es tanévtől várhatóan lényegesen kevesebb OKJ-s szakma közül választhatunk. Egyes OKJ-képzések megszűnnek, mások kizárólag évekig tartó, nappali képzés keretében lesznek megszerezhetők. Érdemes tehát még most jelentkezni az OKJ-s képzésekre. |
A Szakképzés 4.0 dokumentum előrevetíti, hogy az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg található 766 államilag elismert szakmai képzésből a 2020/21-es tanévtől maximum 200 maradhat. Az OKJ-s képzés keretében megszerezhető alapszakmák várhatóan csak ötéves technikumban vagy hároméves szakképző iskolában lesznek megszerezhetők. Azokat a szakmákat pedig, amelyek specializációként valamelyik alapszakmára épülnek, kizárólag felnőttképzésben lehet majd kitanulni, vizsgázni pedig független vizsgaközpontokban fog kelleni. |
Mindez azt jelenti, hogy míg OKJ rendszerben jelenleg rugalmas időbeosztásban és viszonylag rövid idő alatt szerezhetünk OKJ-s képesítést, a 2020/21-es tanévtől ugyanerre már csak több év alatt lesz lehetőségünk. A változás másik következménye, hogy a mostaninál lényegesen kevesebb szakma közül lehet majd választani, valamint hogy a képzések – a hosszabb képzési idő miatt – várhatóan drágulni fognak. A vizsgaszervezés állami irányítás alá kerül. |
Jó tudni viszont, hogy a 2019 őszén induló képzések még a jelenlegi OKJ rendszerben szerveződnek. Ha tehát már tudjuk, milyen szakmát szeretnénk kitanulni, érdemes minél hamarabb jelentkezni. |